Hullmvers
A lt parnyi pontjai, az id foszl rongyai, sszefutnak mind, jelenbe, s rmelnek rejtett jelemre, mit csak szvem tudott, s lelkem rzett, mi tged sgott, mg rted vrzett, s a tarka lepke szrnyra kel, s napsugron nekel
Aztn,
csendben trtnik valami, nmasgban sem hallani, pkhlnl vkonyabb szl, mit egy rezdls elkaszl...
Az let megll az idben, s elfelejti nmagt
Ver a szvem, ketyeg ra, mly csend szll a lebeg tra, arca vz all ttog, nzem, s mgsem ltom, tvoli idegen , szakad, hideg es.
S a gynyr pillang, mely tenyeremben rebbent, visszabbozdik...
|