Tótújfalu 1980
Az út tele tehénszarral, illata marja érzékeny orromat. Láthatatlan kutyák vicsorognak, a kattogó kerék, a nyikorgó pedál s a cirpelő tücsökraj, a némaságban ez minden zaj. Kedd van, ma még a kocsma is pihen, s mindenki vackába húzódott. Az ablakokból már itt is a szürke fény világít, s hozzá a sárga lámpák foghíjas sora adja az álmosító kora esti fényhatást. Kerítések tövében padok lapulnak, itt-ott egy apó vagy anyó üldögél a sötétbe húzódva, mint rejtett kamerák. Jókedvű a szívem, hullámvonalban karikázom az illatozó aszfalton, se tőled, se hozzád, csak úgy megyek. Lelkem békéje messzire ragyog
|