Halvány almazöld
Kis zöld melltartódban ellibegtél,
hajad ellobogott, kezelhetetlen,
lábad tipegett, a magas cipőben,
s a távolban csendben felolvadtál
Maradt az űr, s szívemben a zűr,
zakatolt a csend, kihült helyed
perzselt, látlak-e még, mint eddig,
s látlak-e végre, mint eddig nem
Látom-e majd érintésed arcomon,
érzem-e majd szíved dobbanását
tenyeremben, s érzi-e majd
csókomat szemed, s kis kezed
Lelkemben hordom lelkedet,
s lelkedben viszed magaddal
lelkemet, mint ezüst kulcstartót
a retikülben, két vörös rúzs,
s egy szemceruza között.
|