Tóth Krisztina: A végvár
Vágott egy ablakot a kéziperzsán, hogy azért ne üljek ott sötétben. Z. nagyfiú volt, én meg kisgyerek: alig vártam, hogy ellenség lehessek, és foglyul ejtsen végre engem is. A mamája a sulinkban tanított, nagy rend volt náluk, könyvek, porcelánok, a hallból hordtuk át a székeket. "Mondd el saját szavaiddal, hogyan ostromolták a törökök a várat!" Z. mára tökkopasz, mint a janicsárok, és a tizenöt sugárkezelés után elment a hangja is, hiába tátog, nincsenek saját szavai.
|