Más versek : Tóth Krisztina: Óda az ötvenes férfiakhoz |
Tóth Krisztina: Óda az ötvenes férfiakhoz
Hol vagytok ó, ti drága, szerelmes férfiak, és hol van, hol van az írógépetek: hulló hajszállal és korpával volt tele a billentyűk között - milyen sötétben kattog a szívetek, hogy ez a vége most, vagy ez a zúgó csend az út fele? Néztem háttal a tükörben a fenekem, mit mondjak, nem a régi, mégis iszonyúan kívánlak, bárki légy, mindig te vagy csak, te drága, negyvenes férfi, aki lassan ötven leszel, a hátad érzi, elég rendesen őszülsz, és ha mosolyogsz, látni hogy a szemfogaid rohadnak. Remegett a kezem, amikor eljöttél és a konyhában a kenyeret kentem. Remegett a kezed és később a hangod is a telefonban. Mert benne élsz te minden ronda nyakkendőtűben, egész átbökött életemben, minden légüres szerelemben, lakásban, lépcsőházban, a szagokban. Az ötvenes férfi mint lehullott nyárfalomb az úton, avar, mely lassan gyullad és kékes füsttel ég, de felsugárzik titkosan, mint kertben őszi tűz, és láthatatlan van jelen, álomban bányalég.
|