Tóth Krisztina: A beszélgetés fonala
Villanyfénynél kezdték sodorni, onnan futott a téli éjszakába, aztán egy lámpaoszlopon felakadt, úgy kellett utána- menni és gombolyítani, így is tiszta víz lett a vége, alig tudták cipelni ketten, az egész hajnalt körülérte, vékonyodott és pörgött, mint a sírás hangja szokott, ha válasz nélkül kering egy üres lakás falai közt - reggelre már az összes járdát betekeregte, onnantól nem is húzta senki, ott kígyózott folyton a lábuk körül, nem tudtak hazamenni, végül az utcasarkon ketté- tépték, de mindig új alakban követi azóta is őket susogva, kúszva, szakadatlan.
|