Tóth Krisztina: Terézvárosi elégia
Szív utca és Lövölde tér, sebhelyes arcú házak, gyerekkor kulisszái, szűk kapualjak suttogása. Hol van az első tiszta szó? Hólyagos járdákon gurul, és nincs, aki többé megtalálja. Vagy ki se mondtam talán, fogalmam sincs, mi volt, de szép volt és örök, mint a mások szerelme. Szép, mint a trafikok nagy kincsespolcai és örök, mint a legelső csók ijedelme. Hol élted másik életed? Indulj csak: víz alatti csönd fogad, és mint egy kagylóformájú medált, úgy látod elmerülni egy láncon arcodat. Mert hány hóesés a gyerekkor? S egy élet: kezdettől a végig hány zápor, lehullott levél? Eszedbe jut ez minden évben, valahányszor csak végignézel a félig írt történet kanyargós kezdetén. Mész fölfelé a keskeny utcán, a dohos, macskaszagú kaptatón, és közben magadra gondolsz, magadra: "Mert ilyen ünnep ez. Minden nyár végén elkövetkezik, naptárból meg nem mondhatón."
|